Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kerékpárút (2011.08.20)

 

A Maklári Polgárőrség vezetője Sike Tibor kezdeményezésére a Maklár Egri út és Kölcsey út ezen kívül még a József Atilla és Gárdonyi út kereszteződésen lévő kerékpárút és közút találkozása került felújításra. A munkát Sike Tibor vezetésével 3 fő Polgárőr és egy gyerek segítségével valósították meg augusztus 20-án önkéntes munkával. Pótolva lettek a burkolati jelek a hiányzó táblák és a kiegészítő táblák is,mert a Polgárőr Egyesület kiemelt figyelmet fordít a település közlekedés biztonságára és a közbiztonságra. Az Egyesület a felújítást saját erőből valósította meg  8 óra munkával. Az önkéntes munkának meg lett az eredménye azóta a közlekedő autósok kiemelt figyelemmel haladnak át az útkereszteződésekben vigyázva az ott közlekedő gyerekekre és felnőttekre. (Képek a galériában)
 

Köszönjük (2011. 07.03.)

 A Maklári Polgárőrség köszönetet mond annak a névtelen adományozónak, aki a Kakasfesztiválon 30 ezer forintos utalványt ajándékozott az Egyesületnek, ezzel segítve a Polgárőrség munkáját.

Köszönjük!

Beszámoló 2010.

Az Egyesület elnökének 2010. évi beszámolóját a "Beszámoló 2010." menüpont alatt olvashatják.

Bolti tolvajt fogtunk (2010)

Egy fizetés nélkül, futva távozó férfira figyeltek fel egyik nap a maklári mini ABC dolgozói. Azonnal jelezték az esetet a településőreinknek, akiknek még a község területén sikerült fülön csípni a bolti szarkát. Ezután – annak rendje és módja szerint – átadták a szomszéd községbe való férfit a rendőröknek.

Kakasfesztivál (2010.07.03.) 

5. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Kakasfesztivál. A rendezvény színvonalas programokkal zajlott, amikre nagyon sokan kilátogattak. A Rádió Eger kívánságműsora a helyszínről jelentkezett és folyamatosan tudósított az eseményekről. Környező településekről is nagyon sok látogató érkezett. A körzeti megbízott irányításával az Egyesületünk biztosította a rendezvényt, ami jó hangulattal, utcabállal ért véget.

Árvíz (2010.05.16.)

Maklár Község Önkormányzata és a Maklári Polgárőr Egyesület megköszöni mindazok segítségét, akik idejüket és erejüket nem kímélve résztvettek az esőzés okozta veszélyhelyzet elhárításában. A szakadó eső ellenére összegyűlt csapat több órán keresztül töltötte a homokzsákokat és hordták szét azokat a veszélyeztetett helyekre. Az esti órákig mintegy 1500 db homokzsák került megtöltésre.

Fénykép galéria

 

Bünti (2010.05.07.)

A rendőrség felülvizsgálta a traffipaxos eseteket. Vizsgálatuk eredményeként megállapították, hogy a Maklár felől érkezők sebességkorlátozását a Mirox utca feloldotta, ezért rájuk a 90 km/h volt érvényes. A körforgalom és a mérés között viszont nem volt út, ezért a Füzesabony felől érkezőkre vonatkozott a 60 km/h sebességkorlátozás.

A közleménnyel kapcsolatos cikk elolvasható a következő oldalon:

http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/most-kiderul-tenyleg-gyorsan-hajtott-e-303272

 

A rendőrség közleményét itt olvashatja:

http://www.police.hu/heves/aktualis/hev20100505.html

 

 

Taffipax (2010.04.02.)

A napokban megnőtt a traffipaxos autók előfordulásának gyakorisága térségünkben a Füzesabony felől a település végét jelző tábla alatt elhelyezett sebességkorlátozó tábla és a körforgalomnál elhelyezett tábla hatására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a településünket a körforgalommal összekötő útszakasz sebességkorlátozással érintett szakaszain a megengedett legnagyobb sebesség 60 km /h. A sebesség betartását ellenőrző traffipaxra lehet számítani. Információink szerint az említett szakaszok sebességkorlátozásának felülvizsgálata megkezdődött bejelentések alapján, a forgalmi rendben változás várható.
Sebességmérő autó előfordulására Maklár belterületén is számítanunk kell. A megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h, ami a kanyarokban és a gyalogátkelőnél csökkentve van.

Kérjük, hogy a sebességhatárokat mindig tartsák be!

Gyorshajtással kapcsolatban illetékes a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sebbességméréssel kapcsolatban információkat találnak a www.police.hu/traffipax oldalon.

 2010. március 01. óta elkövetett sebességtúllépésével kapcsolatos információkat és a kamera által készített fénykép felvételt megtekintheti a http://kozigbirsag.police.hu oldalon.

 

Lomtalanítás (2010.03.28-29)

Ismét túl vagyunk egy lomtalanításon, ahol már vasárnaptól, a lomok kirakásának időpontjától egyszerre több páros is szolgálatot látott el. Több autó járta Maklár utcáit folyamatosan, figyelve a bűnelkövetésre, illetve a lakossági bejelentésekre. Jelentős számban jelentek meg lomolók a településen, polgárőreink regisztrálták a résztvevő járműveket, hogy ezzel segíthessék a hatóság munkáját az esetleges eljárások során. Hétfői napon a településőrök kapták segítségül a járőrautót, amivel a lomtalanítás végéig elláthatták feladatukat.

 

Nagytálya (2010.03.25.) 

Egyesületünk megállapodást kötött Nagytálya önkormányzatával, ezentúl a szomszédos településen is szolgálatot látunk el.

 

Elkapott szemetelők ( 2010.01.25.)

Két helyen találtak nagy mennyiségű illegálisan lerakott kommunális hulladékot a polgárőrök és a településőrök. Sikerült kideríteni, hogy kik voltak a szemetelők, megkezdődött felelősségre vonásuk. A hírhez tartozó kepeket a "Fotóalbum"-ban tekinthetik meg.

 

Sikerekben gazdag, bolgog új évet kívánnak a maklári polgárőrök! (2009.12.31.)

 

Megújul a KRESZ - 2010. január 1. (2009.12.27.)

A KRESZ változásait a "KRESZ" menüpont alatt olvashatja el.

 

Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánnak a maklári polgárőrök! (2009.12.24.) 

 

Zord idő (2009.12.21.)

Keddre, azaz 22-ére rossz időt jeleznek az időjósok. "Északkeleten, északon még havazás, havas eső várható, átmenetileg ónos eső is hullhat, ezeken a területeken akár 10 cm-t meghaladó friss hó is eshet." (forrás: www.idokep.hu - élő időjárás kép). Kérünk mindenkit, hogy ha rossz időt tapasztalnak ne induljanak útnak. Akinek halaszthatatlan dolga van, legyen nagyon óvatos. Megfelelő sebbesség megválasztásával és a követési távolság betartásával a legtöbb koccanásos baleset megelőzhető!

 

Közgyűlés (2009.12.20.)

Vasárnap tartotta az Egyesület a 2009. évi közgyűlését. A fő napirendi pontok, a tisztségviselők újraválasztása és a szomszéd településekkel való együttműködés megtárgyalása. Az  új elnök Sike Tibor lett. A korábbi elnök Karanyicz István elnök-helyettesként segíti tovább az Egyesület munkáját.

 

Település őrség (2009.12.12.)

Községünkben 2009. decemberben 2 fő településőr kezdte meg a munkát. Minden nap több órás szolgálattal vigyáznak a falu közbiztonságára.

 

 

Felhívás (2009.12.12.)

 

A Maklári Polgárőrség tájékoztatja a lakosságot, hogy az Egri Rendőrkapitányságtól kapott információ szerint Heves megyében megnőtt azoknak a bűncselekményeknek a száma, melyet időskorúak sérelmére követtek el.

 

Az elkövetők különböző módszerekkel,pl. (fa, burgonya, színesfém) és egyéb árusítással, vásárlással elérik, hogy az időskorúak beengedjék őket udvaraikra, otthonaikba,majd a figyelmüket elterelve meglopják őket!!!

 

Az idős emberek fokozottan ki vannak téve a bűncselekmények elkövetésének szempontjából.

 

A Maklári Polgárőrség nagy hangsúlyt kíván fektetni az ilyen bűncselekmények megelőzésére.

 

Kérjük a lakosságot,hogy a vásározó, kereskedő, hulladékgyűjtő idegen embereket ne engedjék be udvaraikra, házaikba!!!

 

Amennyiben valami sérelem történik önökkel, kérjük időben, jelezzék a Polgárőrségnek, Rendőrségnek vagy a Maklári Polgármesteri hivatalban.

 

Figyeljünk egymásra vigyázzunk értékeinkre!!!

 

Éjjel nappal hívható segélyvonal: 06 30 544 90 40

 

 

Weboldal (2009.12.12.)

Az oldal adatai  feltöltésre kerültek.

 

Weboldal (2009.11.21)

Egyesületünk honlapja elindult. Az adatok feltöltése folyamatos.